Mesterkurzust indít Molnár Levente operaénekes

Felkészítő mesterkurzust indít a Virtuózok tehetségkutató harmadik évadának előválogatójára Molnár Levente világhírű operaénekes Csíkszeredán. Célja, hogy az erdélyi fiatalok egyelő eséllyel indulhassanak a tehetségkutató castingján.  

Részletek



Új dallal és klippel jelentkezik Nagy Ricsi

Csak kérdezz! címmel új dallal, és egy hozzá forgatott videóklippel jelentkezett Nagy Ricsi. Az érzelemgazdag előadásmódjáról ismert énekes új útra lépett: maga írja és hangszereli a dalait.

Részletek



Öltözz be és nyerj a Savoya Park jelmezversenyén!

Nagyszabású Mikulás és karácsonyi témájú jelmezverseny lesz Jöjj el kedves Télapó! címmel december 4-én a Savoya Parkban. A maskarás gyerekeket és felnőtteket Lajtai Kati énekesnő, Dombovári Vanda műsorvezető és Győrfi Pál műsorvezető, az Országos Mentőszolgálat szóvivője véleményezi, majd pontozza. A rendezvényt Takács Nikolas fellépése zárja.

Részletek



15 millióan látogatták a közművelődési intézményeket

15 millió látogatója volt és 20 milliárd forintos pénzforgalmat bonyolítottak a budapesti közművelődési intézmények az elmúlt évben – hangzott el a Városok jövője - közösségek művelődése című szakmai konferencián. A rendkívül magas szám azt is jelenti, hogy a kulturális közintézmények jelentős hatással vannak a társadalomra, a gyerekek pozitív gondolkodásának alakítására.

Részletek



Karácsonyfadíszbe csomagolt kislemezt jelentet meg a Budapest Voices

Három számos kislemezt jelentet meg Kislemez címmel a Budapest Voices november 26-án. A névadás oka, hogy a dalok fizikai formában egy mini CD-n jönnek ki, és további különlegesség, hogy a lemezek kézzel készített karácsonyfa-díszekbe lesznek csomagolva. Az EP egyik dala a Könnyű álmot hozzon az éj átirata, melynek klipjében gyerekek kívánságait teljesítette az együttes.

Részletek



Negyedszer keresik a legintelligensebb magyar diákokat

A DUE Médiahálózat negyedszer indította el a Nagy Diák IQ-tesztet 17 és 24 év közötti fiataloknak, akik november 10-ig tölthetik ki az első online tesztet. A második fordulót Budapesten kívül idén először négy vidéki megyeszékhelyen is megrendezik, a döntő pedig 2017 januárjában a fővárosban lesz. 

Részletek



Vegyész technikus nyerte a DUE Médiahálózat ’56-os tesztjét

Véget ért a DUE Médiahálózat 56 kérdés ’56-ról – Nagy Diák ’56-os Tesztje. A vetélkedőben a várakozásokat felülmúlva több mint 8000 fiatal vett részt, közülük 560 jutott a középdöntőbe. A döntőt a 22 éves Szilvási Brigitta, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanulója nyerte.

Részletek



Összehegedült Kárpátok – mester és tanítványa közös koncertje

Magyar, székely, cigány, szerb, román és szlovák népzenét ad elő közös, budapesti koncertjén Vizeli Balázs és Mihó Attila hegedűművész. Mester és tanítványa november 4-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban lép fel, és az est egyik vendége a Nemzet Művésze, a Kossuth-díjas tekerőlantos, Sebő Ferenc lesz.

Részletek



36 ezren élvezték a zenét a Budapest Music Expón

Véget ért tegnap este a 11. Budapest Music Expo. A Hungexpo G és F csarnokában, illetve a passzázson három napon keresztül szólt a zene.  Rengetegen érkeztek a rendezvényre azért, hogy kipróbálhassanak hangszereket, és sok együttes koncertezett nagy nézőközönség előtt. A Budapest Music Expóra összesen 36 ezer ember látogatott ki.

 

Részletek



3000 diák már kitöltötte a DUE Médiahálózat ’56-os tesztjét

Már több mint 3000 diák kitöltötte a DUE Médiahálózat 56 kérdés ’56-ról – Nagy Diák ’56-os Tesztjét. Az első, online fordulóba október 23-ig lehet bekapcsolódni. Az egyedileg fejlesztett kvíz feladványaival a 14-24 éves korosztály tesztelheti történelmi, irodalmi, sport- és sajtótörténeti ismereteit az emlékév alkalmából. A vetélkedő végén a három legeredményesebb diák jutalmat kap. A fődíj egy vadonatúj iPhone 7-es.

Részletek



Hangszer kánaán, zenei játszótér és kinyitható színpad a music expón

Pénteken rajtol Közép-Kelet Európa legnagyobb zenei kiállítása, a Budapest Music Expo. A rendezvénynek a Hungexpo ad helyet, ahol a több tízezer kipróbálható hangszer és a 300 koncert illetve zenei esemény mellett számos érdekességgel is találkozhat a látogató. Ilyen a hangterápiás sziget, a zenei tudásfelmérő játszótér, illetve a kamionból kinyitható színpad, melyen a Magna Cum Laude is zenél.

Részletek



Kívánságokat teljesít a Budapest Voices

Álmodj hintát, homokozót! És mi valóra váltjuk – olvasható a Budapest Voices felhívásában. Az énekegyüttes várja 3 és 11 év közötti gyerekek, illetve szüleik kívánságait. Amit tudnak, teljesítenek a kórus tagjai, és a legkedvesebb, legmeglepőbb kéréseket beleteszik a Könnyű álmot hozzon az éj átdolgozásuk videóklipjébe.

Részletek



Fesztivállá alakul a Budapest Music Expo

A korábbi három helyett idén hat zenei színpadon zajlanak koncertek a Budapest Music Expón, így a rendezvény még fesztiválosabbá válik. Fellép többek közt a Magna Cum Laude, az Anna and the Barbies és a Cloud9+. Az expót új helyszínen, a Hungexpo területén szervezi meg a Hangszeresek Országos Szövetsége október 7-től 9-ig. Ezúttal is minden program ingyenesen látogatható.

Részletek



Zeneiskola nyílik az ország legjobb muzsikusaival

Több éves tervezés után szeptember végén nyílik meg az Öröm a Zene Iskola Budapesten. A rendhagyó, élményalapú oktatást kínáló intézménybe azokat a kezdőket, újrakezdőket és haladókat várják, akik az ország kiváló könnyűzenei előadóitól szeretnének gitár-, basszusgitár-, dob-, billentyűs, fafúvós és énekórákat venni. Az iskolába háromévestől százéves korig lehet jelentkezni.

Részletek



’56-os tesztet indított a DUE Médiahálózat

Háromfordulós vetélkedőt indít 56 kérdés ’56-ról – Nagy Diák ’56-os Teszt címmel a DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület. Az első, online fordulóba augusztus 28-ától október 23-ig lehet bekapcsolódni. Az egyedileg fejlesztett kvíz feladványaival a 14-24 éves korosztály tesztelheti történelmi, irodalmi, sport- és sajtótörténeti ismereteit az emlékév alkalmából. A vetélkedő végén a három legeredményesebb diák jutalmat kap.

Részletek



Felvásárolta riválisát a FOXPOST csomagautomata hálózat

Egyesül a két legnagyobb, csomagautomatákat üzemeltető magyar cég, miután a FOXPOST Zrt. megvásárolta a Webox Hungary Kft-t. A két teljesen eltérő technológiai alapról építkező rendszer összehangolása után a FOXPOST szolgáltatása országszerte már 142 ponton lesz elérhető. Ezzel létrejön Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb innovatív, beltéri csomagautomata hálózata. 
 

Részletek



A Kobuci Kertben búcsúzik a nyártól a Budapest Voices

Nyárzáró koncertet ad Budapesten, a Kobuci Kertben a Budapest Voices augusztus 27-én. Az est folyamán biztosan elhangzik a Magam adom című Quimby-sláger, amit szintén átdolgoztak, és a napokban videót készítettek hozzá. A 13 tagú együttes ősszel stúdióba vonul, hogy egy újabb kislemezt rögzítsen.

Részletek



Szupergrouppal áll színpadra Charlie Újbudán

Horváth Charlie augusztus 27-én a budapesti Savoya Parkban koncertezik az idén 12 éves bevásárlóközpont és a XI. kerület, vagyis Újbuda közös tanévnyitó fesztiválján. Chalie csapatához ezen a bulin a világ egyik legjobb dobosa, a Los Angeles-ből hazalátogató Borlai Gergő csatlakozik. A nagykoncert ingyenesen megtekinthető.

Részletek



Ingyenes tanévnyitó fesztivál a Savoya Parkban

Horváth Charlie és a Magashegyi Underground nagykoncertjei, Oláh Gergő és az Animal Cannibals fellépése, gyerekprogramok és nyeremények várják a családokat augusztus 27-én a budapesti Savoya Parkban. Az idén 12 éves bevásárlóközpont és a XI. kerület, vagyis Újbuda közös tanévnyitó fesztiválján minden program ingyenes.

Részletek



Költözik a Budapest Music Expo

Új helyszínen, a Hungexpo területén szervezi meg a Budapest Music Expót a Hangszeresek Országos Szövetsége. A költözés oka, hogy a rendezvénynek eddig helyet adó SYMA csarnokot áprilisban bezárták. Az expót 11. alkalommal hozzák tető alá október 7-től 9-ig, és ez lesz az eddigi legnagyobb hangszerkiállítás.

Részletek



Egykori diákok is tanítanak a 23. Gitármánia Táborban

Egy hétig szinte megállás nélkül szól a zene a 23. Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban 2016. július 25-31. között Szolnok-Tiszaligeten. Mintegy 300 fiatalt várnak, akiknek csaknem 70 művésztanár, köztük néhány egykori diák tart kurzusokat. A tábori tehetségkutatón a Muse énekesének dedikált gitárját is meg lehet nyerni. 

Részletek itt.



Keress kincseket a Savoya Park Gyereknapján!

Szuper ajándékokat nyerhetnek azok a gyerekek és szüleik, akik május 28-án ellátogatnak a budapesti Savoya Park ingyenes Kincskereső Gyereknapjára. Az óvodások és általános iskolások különböző ügyességi versenyeken vehetnek részt, és azok között, akik mindegyiket teljesítették, értékes nyereményeket sorsolnak ki. Fődíj egy hosszú hétvége a bikali Puchner Kastélyszállóban.

Részletek itt.



Az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon lép fel a Balkan Fanatik

Legnagyobb slágereit és a Csókolj meg, babám! című hatodik albuma közkedvelt dalait adja elő a Balkan Fanatik a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon május 27-én. A rendezvény helyszíne, a Várkert Bazár azért is különleges, mert régi, kedves emlékeket idéz fel a zenekar egyik alapítótagjában, Jorgoszban. 

Részletek itt.



Visszatér a Metropolitan-be Molnár Levente

Visszavárják a Metropolitan Operába a fiatal magyar baritont, Molnár Leventét. Az idén Liszt-díjjal kitüntetett világjáró művész azon túl, hogy fellépett a New York-i dalszínházban, meghallgatást is szervezett egy fiatal erdélyi tehetségnek, az általa alapított Artstart4 u Egyesületen keresztül. Levente legközelebb a Miskolci Operafesztiválon énekel újra itthon, a partnere pedig a kedvese, Mester Viktória lesz. 

Részletek itt. 



Buli közben díjazzák a legtehetségesebb diákújságírókat

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület idén új helyszínen, a Várkert Bazárban rendezi meg a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. A május 27-i eseményen díjazzák a legtehetségesebb diákújságírókat, az egésznapos fesztivál látogatói pedig szakmai és szórakoztató programokon vehetnek részt, találkozhatnak az RTL Klub híradósaival, Hajdú B. Istvánnal és sportriporter kollégáival, Gönczi Gábor műsorvezetővel, a Vígszínház művészeivel, valamint Agárdi Szilviával és a Balkan Fanatik zenekarral. 

Részletek itt.



Március végéig keresik a legtehetségesebb diákújságírókat

A DUE Médiahálózat, a diákújságíró egyesület 2016-ban is keresi a jövő legígéretesebb médiamunkásait. A 26. DUE Tehetségkutató Diákmédia Pályázatra általános és középiskolások, valamint felsőoktatásban tanuló fiatalok jelentkezhetnek 6 + 1 kategóriában. A nyertesek a májusi Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon összesen több mint kétmillió forint értékben kapnak díjakat. 

Részletek itt.



Szakácskönyvvel együtt jelenik meg a Budapest Voices lemeze

Egy saját szakácskönyvet is megjelentet új nagylemeze mellé a Budapest Voices. Az Ízbűvölők című kötetben a kórustagok receptjei szerepelnek, míg a Finomra hangolva című CD-n - az eddig megszokott koncepció szerint - magyar underground slágerek átiratai hallhatók. A két kiadvány egybecsomagolva jelenik meg március 24-én.

Részletek itt.



Ingyenlemezzel és trash videóval jön a Manaky

Eredeti jamaikai reggae lüktetés soul, funk és hip hop elemekkel, friss hangzással és társadalomkritikus szövegekkel – ezt kínálja első nagylemezén a Manaky. A zenekar a nevét viselő bemutatkozó albumát ingyenesen letölthetővé tette, és elkészítette harmadik klipjét, egy vicces trash videót. 

Részletek itt



Öltözz be és nyerj a Savoya Park farsangján!

Nagyszabású farsangi jelmezverseny lesz február 13-án a Savoya Parkban. A maskarás gyerekeket Lajtai Kati énekesnő, Dombóvári Vanda műsorvezető és Kerekes József színész véleményezi, majd pontozza. Kati nagyon szeretett beöltözni gyerekként, volt ő már egérke és pillangó is. A mostani megmérettetésen értékes nyereményekkel távozhatnak a dobogósok. A rendezvényt az Alma együttes fellépése zárja.

Részletek itt.



Twin Peaks hangulatú klipet készített Nagy Ádám

Különös hangulatú videóklip készült a Fekete madár című dalhoz, amely Nagy Ádám önálló produkciója, a Wörk Projekt első nagylemezén szerepel. A Roy & Ádám Trió zenéjénél progresszívebb, összetettebb szólóanyagát a gitáros-dalszerző január 16-án az A38 állóhajón mutatja be zenészbarátai közreműködésével. 

Részletek itt.



Bemutatják a látható nagyikat

Láthatósági mellényben görkorcsolyázó és seprűn repülő nagymama is szerepel a „Tedd láthatóvá a nagyit!” pályázatra érkezett fotókon és videókon. A DUE Médiahálózat és az ORFK- Országos Balesetmegelőzési Bizottság közös közlekedésbiztonsági pályázatának nyertes munkáit december 12-én mutatják be. 

Részletek itt.



Darth Vader üldözőbe vette a PASO énekesét

A sötét nagyúr, Darth Vader rászállt a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) énekesére. A fehér öltönyös KRSa a rohamosztagosok elől menekül Budapest utcáin a zenekar legújabb videóklipjében, amelyben a fiúk a Star Wars zenéjét dolgozták fel. 

Részletek itt.



Karácsonyi koncerttel zárja az évet a Budapest Voices

Meghitt, családias hangulatú karácsonyi hangversennyel zárja az évet a fővárosban a Budapest Voices. Az énekegyüttes másfél órás koncertet ad a B32 Galéria és Kultúrtérben, amely a teljes bevételt egy autista lány ellátására ajánlja fel.  

Részletek itt.



Retro koncertklip a divideD maszkos metalzenekartól

Az élő koncertek hangulatát visszaadó, csipetnyi retro életérzéssel megfűszerezett új videóklippel jelentkezett az utóbbi évek egyik legizgalmasabb magyar metalzenekara, a divideD. A színpadon maszkot és különleges fellépő ruhákat viselő zenészek legközelebb január 16-án zúznak egy hatalmasat a 13. Stagediving Fesztiválon a Dürer Kertben.  

Részletek itt.



Péterfia Judit az ország legintelligensebb diákja

A kiskunhalasi Péterfia Judit, a Corvinus Egyetem tanulója és a ceglédi Bán Róbert, az ELTE hallgatója nyerte el a „Magyarország legintelligensebb diákja 2015” címet a Diákhitel Nagy Diák IQ-teszten. Az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat háromfordulós vetélkedőjében összesen 21 ezer fiatal vett részt. 

Részletek itt.



Koraszülött újraélesztőt adományoztak a Gumizsiráf szervezői

Félmillió forint értékben életmentő műszereket vásároltak a Kettőnégy Gumizsiráf gála szervezői a rendezvény idei bevételéből a budapesti Szent János Kórház Koraszülött Intenzív Osztályának. A hazai rock- és metalzene legfontosabb eseményének képviselői, vagyis a Kettőnégy zenei blog stábja hétfőn adta át az adományt az intézménynek.

Részletek itt.



Döntőjéhez érkezett az idei Nagy Diák IQ-teszt

Minimum 135-ös IQ-val rendelkezik az a 372 középiskolás és egyetemista, akik bejutottak a Diákhitel Nagy Diák IQ-teszt idei döntőjébe. Az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat vetélkedőjének csúcspontja november 25-én a Várkert Bazárban lesz, ahol Till Attila műsorvezetésével egy, a nézők számára is izgalmas versenyen derül ki, kik lesznek 2015-ben az ország legintelligensebb diákjai.

Részletek itt.



Schell Judittal és Scherer Péterrel üzen a Budapest Voices

Mi volt a legszebb gondolat, amit valaha mondtak neked? Ezt kérdezte meg emberektől az a stáb, amely a Budapest Voices Gyémánt című átdolgozásához forgatott klipet. A videó szereplői egy kartonpapírra írták az üzeneteket, ebből készült a hol megható, hol vicces kisfilm. A klip célja, hogy merjünk bátran megdicsérni másokat.

Részletek itt.



Hippinek öltözve jótékonykodnak a metalosok a Gumizsiráf gálán

A hippi életérzés jegyében rendezik meg a 9. Kettőnégy Gumizsiráf gálát október 31-én a budapesti Dürer Kertben. A hagyományoknak megfelelően díjazzák a hazai metal- és rockzenekarokat, a fellépők pedig egész éjszaka hippi öltözékben a stílushoz kapcsolódó feldolgozásokat adnak elő. Az év egyik legfontosabb keményzenei rendezvénye egyben Halloween-i jelmezbál is, amelynek bevételét koraszülött csecsemők javára ajánlják fel.

Részletek itt.



Tíz éve indult a zenei pályán Harcsa Veronika

Pályafutása tizedik évfordulóját dupla koncerttel ünnepli meg Harcsa Veronika és zenekara november 4-én és 5-én a Budapest Jazz Clubban. A jubileumi fellépések után a kétszeres Fonogram-díjas énekesnő és állandó duópartnere, Gyémánt Bálint gitáros országjáró turnéra indul, amelyen készülő lemezükről is ízelítőt adnak. 

Részletek itt.



Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.

Részletek itt.



A mobiltelefonok gonoszsága ellen lázad új klipében a Manökken Proletarz

Látványos, dinamikus, vicces és társadalomkritikus videóklipet készített Automatikus című dalához a Manökken Proletarz. Az agglomerációs alterpop stílusban „utazó” zenekar október 8-án a budapesti Kuplungban koncertjén is bemutatja mozis minőségű klipjét a közönségnek. 

Részletek itt.



Nemzetközi vakfoci torna lesz a hétvégén Budapesten

Cseh és lengyel ellenfelekkel küzd meg a hétvégén Magyarország egyetlen vakfoci csapata, a LÁSS Budapest. A látássérült sportolóknak október 3-án és 4-én lehet drukkolni a MOM Sport Uszoda és Sportközpont frissen felújított műfüves pályáján.

Részletek itt.



Női munkások és hazai sztárzenekarok a Budapest Music Expón

Pénteken délelőtt 10 órakor megnyitja kapuit a 10. Budapest Music Expo, egykori nevén Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban. A három napos rendezvényen, október 2-4. között több tízezer hangszert lehet kipróbálni. Emellett nagyjából 300 koncert és zenei esemény várja az érdeklődőket. Fellép többek között a Magna Cum Laude, a Brains és Zséda. Minden program ingyenesen látogatható.  

Részletek itt.



Keresik Magyarország legintelligensebb diákjait

Játékos formában mérhetik fel az intelligenciájukat a középiskolások és egyetemisták idén is, hiszen harmadszor is elindította a Diákhitel Nagy Diák IQ-tesztet az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat. A háromfordulós vetélkedőben a Mensa HungarIQa fejlesztésében készült feladatsorokat az előző években már 31 ezernél is több fiatal töltötte ki. 

Részletek itt.



Az iskolai zaklatásról forgatott klipet a PASO

Komoly társadalmi problémát dolgoz fel legújabb videóklipjében a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A népszerű ska zenekar így hívja fel a figyelmet a bullying, vagyis a gyerekek között terjedő megfélemlítés és bántalmazás veszélyére. A Billy Boyo című dalt a PASO élőben is előadja szeptember 18-án, nyárzáró koncertjén az óbudai Kobuci Kertben. 

Részletek itt.



Tedd láthatóvá a nagyit!

Közlekedésbiztonsági pályázatot hirdetett fiataloknak a DUE Médiahálózat és az ORFK-OBB. A „Tedd láthatóvá a nagyit!” című pályázatra október 15-ig olyan kreatív vagy vicces fotókkal, videókkal lehet nevezni, amelyeken a nagymama illetve más felnőtt családtag gyalog vagy kerékpárral, de mindenképpen biztonságosan közlekedik. 

Részletek itt.



Art pop mesevilágában barangol a Lynd

Megjelent a Lynd zenekar The Dream című lemeze. A különleges hangulatú, elektronikus alapokra építkező együttes manapság jobban előtérbe helyezi a hangszereket, mindehhez Kiszner Linda mély, kissé szomorkás hangja párosul. A Lynd hamarosan dupla koncertet ad Moszkvában, és az ősz folyamán Budapesten is találkozhat vele a közönség.

Részletek itt.

 



Jubilál a Budapest Music Expo

Tizedik alkalommal várja a zene szerelmeseit a Budapest Music Expo, egykori nevén Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 2-től 4-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvényen idén Öröm a Zene Díjakat osztanak ki a szervezők. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható.  

Részletek itt.



Másfél évig rajzolta két képzőművész Nagy Ádám klipjét

Szólóban, mégsem egyedül készített nagylemezt Nagy Ádám. A népszerű Roy & Ádám Trió gitáros-dalszerzőjének önálló produkciója, a Wörk Projekt többségében instrumentális dalokból áll. A kísérletező, izgalmas, progresszív hangvételű album első videóklipjét másfél éves munkával, kézzel rajzolta meg két képzőművész. 

Részletek itt.



Népdalok és rockzene egy hétvégén az I. kerületben

Egyetlen hétvégén a magyar népdaloktól a népszerű blues és rockzenéig juthat el a közönség a Budavári Művelődési Ház programjain. A magyar zenei gyökereket ápoló, ingyenes 12. Tabáni Népzenei Fesztivált szeptember 12-én rendezik meg, míg másnap az I. kerület rock és blues előadókkal csatlakozik a Magyar Dal Napja rendezvényhez.

Részletek itt.



Szabadtéri évadzáró PASO-koncert a Kobuciban

Hazai terepen, az óbudai Kobuci Kertben búcsúztatja az idei szabadtéri évadot a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A zenekar szeptember 18-án a legnagyobb nyári fesztiválok vidám hangulatát viszi az ősfákkal benőtt, meghitt hangulatú szórakozóhelyre, és legközelebb csak jövő tavasszal lép színpadra a szabadban.

Részletek itt.



Páratlan magyar siker az Avignoni Fesztiválon

A második legjobb előadásnak járó díjat nyerte el az Avignoni Fesztiválon az a színdarab, amelynek egyik főszerepét Goztola Krisztina alakítja. A fiatal tehetség az első magyar prózai színész, aki francia nyelven lépett színpadra a patinás eseményen.  

Részletek a sajtóközleményben.



Új átdolgozást mutat be a Budapest Voices a Kobuci Kertben

Második lemezét készíti, és szeptember elején stúdióba vonul a Budapest Voices, hogy újabb underground átdolgozásokat rögzítsen. Annyi publikus, hogy a debütáló albumon nem szereplő, de a fellépésekről ismert Anima Sound System, Ocho Macho és Kimnowak átiratok rajta lesznek a kiadványon, plusz egy olyan vadonatúj átdolgozás is, amit először augusztus 28-án, a Kobuci Kertben hallhat a közönség.

Részletek itt



Ingyenes tanévnyitó fesztivál a Savoya Parkban

Hobo és bandája, a KFT, a Balkan Fanatik koncertjei, Takács Nikolas és Szabó Ádám fellépése, kukazene, hangszercsépelés, gyerekprogramok és nyeremények várják a családokat augusztus 29-én a budapesti Savoya Parkban. Az idén 11 éves bevásárlóközpont és a XI. kerület, vagyis Újbuda közös tanévnyitó fesztiválján minden program ingyenes. 

Részletek itt.



Lemezbemutatót tart a Balkan Fanatik

Nyár elején megjelent, Csókolj meg, babám! című lemezét mutatja be augusztus 13-án az A38 Hajó tetőteraszán a Balkán Fanatik. Magyarország elsőszámú elektrofolk csapata a teljes albumot előadja, meg persze a korábbi nagy slágereit. Az együttes a rengeteg hazai fellépés közt kitekint Európába, legutóbb az Ardas Festivalon táncoltattak meg több mint 5000 görögöt.

Részletek itt.



Elektronikus, maszkos metal a divideD-tól

Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb metalzenekara lépett a hazai szintérre divideD néven. A fémzene számos stílusa megmutatkozik a dalaikban, így a vájt fülűek ugyanúgy kihallhatják belőlük az Iron Maiden, a Linkin Park, a Deathstars és az In Flames hatásait. A nemrég megjelent Ends Of Earth EP-jük öt száma mellett több daluk először hallható majd augusztus 8-án az V. Tattoo The Sun Fesztiválon.

Részletek itt. 



Erdélyi turnéra viszi a Virtuózokat Molnár Levente

Székelyföldön koncerteznek az MTVA Virtuózok című műsorának résztvevői augusztusban. A „Gyerekek a gyerekekért” című miniturné bevételét Böjte Csaba atya gondozottjainak ajánlják fel a szervezők Molnár Levente operaénekes kezdeményezésére. A nemzetközileg is elismert bariton a turné előtt a londoni Covent Gardenben látta vendégül a Virtuózok egyik különdíjasát, Foki Danit.   

Részletek itt. 



A PASO amerikai legendákkal és új dallal lép fel a Parkban

A Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) a legendás amerikai The Toasters zenekarral ad koncertet július 10-én a Budapest Parkban. A ska műfaj legnépszerűbb magyar képviselői ezúttal is fergeteges, életvidám, táncos estére készülnek meglepetésekkel és egy vadonatúj bulihimnusszal. 

Részletek itt.



Visszatér a magyar népdalokhoz a Balkan Fanatik

Hatodik nagylemezén ismét kizárólag magyar népdalokat dolgoz fel a Balkan Fanatik. A zenekar visszatér a könnyed, szórakoztató hangvételhez és a ska-reggae lüktetéséhez, így Csókolj meg, babám! című új albumán főleg táncolható dalok szerepelnek. A csapat szinte megállás nélkül koncertezik, de közben jut ideje jótékonysági szerepvállalásra is. 

Részletek itt.



XXII. Gitármánia tábor: vagányság nemcsak gitárosoknak

A nyári vakáció egyik legvagányabb tábora 2015. július 20-26. között idén is Szolnok-Tiszaligetben várja a könnyűzenét kedvelő és hangszeren játszó gyerekeket, tiniket. A XXII. Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor olyan, mint a Camp Rock című film: az ország legjobb zenészei a tanárok, akikkel a kezdők is együtt koncertezhetnek.   Újdonságként az idei táborban tartják első országos találkozójukat a hangszerkészítők.   

Részletek itt.



Budapesten kezdi Európa-turnéját a Special Providence

Március 13-án a Dürer Kertben mutatja be új, Essence of Change című nagylemezét a Special Providence. A magyar instrumentális jazzmetal alakulat albuma nálunk a koncert napján, Európa többi országában, továbbá az Egyesült Államokban és Japánban március 30-án jelenik meg.

porno porno izle

Részletek



Odúkat telepített búbosbankáknak a Budapest Voices

Fostos bugybókáknak, hétköznapi nevén búbosbankáknak építettek és raktak ki odúkat a Budapest Voices tagjai a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) önkénteseivel a XVII. kerületben, a Merzse-mocsár mellett. A kórus az akciójával a madárvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.

Részletek



Dupla klubkoncerttel búcsúzik a Subscribe

Több mint 15 év közös zenélés után feloszlik az ország egyik legnépszerűbb metal-hardcore zenekara, a Subscribe. A nyár végéig azonban együtt marad még a csapat, és igyekeznek megörvendeztetni a közönséget még néhány koncerttel, Budapesten például dupla bulival az A38 Hajón.

Részletek



Lévai Balázzsal koncertezik a Budapest Voices

Tavasszal egyetlen koncertet ad a fővárosban a Budapest Voices, méghozzá március 12-én az A38 Hajón. Nagykoncerttel indítja az évet a Budapest Voices. Az estnek lesz egy különleges vendége: Lévai Balázs. Hogy a Dob+Basszus című műsor alkotójának mi lesz a szerepe, csak aznap a hajón derül ki.

Részletek



Új dalok a PASO évindító koncertjén

Idei első fővárosi koncertjét adja a Pannonia Allstars Ska Orchestra február 21-én a Barba Negra Music Clubban. KRSáék előtt a Bohemian Betyars, utánuk a Deadly Hunta angol énekessel felálló Budapest Riddim Band veszi birtokba a színpadot. A ska alakulat két új dalt is előad az évindító bulin.

Részletek



Blues világsztárral koncertezik Pribojszki Mátyás

Világsztárt lát vendégül Pribojszki Mátyás február 13-án a Budavári Művelődési Házban, ugyanis az ismert hazai szájharmonikás Big Daddy Wilson amerikai bluesénekessel lép színpadra. Az est folyamán saját dalaik kerülnek terítékre, egyedi hangszerelésben.

Részletek



10 éves jubileumi koncertet ad a Napra

Magyarország legkülönlegesebb folk rock zenekara, a Both Miklós vezette Napra év elején ünnepli 10 éves fennállását. A jubileum alkalmából február 13-án nagykoncertet adnak az A38 Hajó színpadán.

Részletek



Öltözz be és nyerj a Savoya Park farsangján!

Nagyszabású farsangi jelmezverseny lesz február 7-én a Savoya Parkban. A maskarás gyerekeket Gubík Ági színésznő, Dombóvári Vanda műsorvezető és Kerekes József színész véleményezi, majd pontozza. Vandánál aligha lehet valaki hitelesebb zsűritag, ő ugyanis 7 éves korában ősasszonyként már nyert jelmezversenyt.  A mostani megmérettetésen értékes nyereményekkel távozhatnak a dobogósok. A rendezvényt az Alma együttes fellépése zárja.

Részletek



Új dal és látványos videóklip a Brains-től

Eddigi leglátványosabb klipjét forgatta le új, Take You High című dalához a Brains az osztrák Alpokban. A szám a zenekar idei nagylemezének előhírnöke.

Részletek



Szakcsi Lakatos Béla-Lukács Miklós duó a Bem6-ban

Különleges estének néz elébe, aki ellátogat január 22-én a Budavári Művelődési Házba. A Magyar Kultúra Napja alkalmából ugyanis két kiváló zenész, Szakcsi Lakatos Béla világhírű jazz-zongorista és Lukács Miklós kétszeres Artisjus-díjas cimbalomművész alkot duót.

Részletek



Karácsonyi koncertet ad a Brains

Jövő áprilisig már csak egyetlen koncertet ad a fővárosban a Brains, ez pedig december 26-án lesz az Akvárium Klub nagytermében. Magyarország legnépszerűbb elektronikus zenei koncertzenekara a Ganxsta Zolee és a Kartell tribute lemez első single-jét, a Rossz vért is előadja, az este különleges vendégeivel, Saiiddal (Akkezdet Phiai) és Ganxsta Zolee-val.

Részletek



Két informatikus hallgató Magyarország legintelligensebb diákja

A lányoknál egy műegyetemista, a fiúk között pedig egy ELTE-hallgató nyerte el a fődíjat és a legintelligensebb diák címet a szeptember óta tartó Nagy Diák IQ-teszt csütörtöki döntőjében.  A Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat által szervezett háromfordulós, országos versenyen több mint 16 ezren vettek részt.

Részletek



Helyi, friss termékeket vásárolhat a 30km.hu-n

Nyár végi indulása óta már több mint 4400-an regisztráltak egy új, civil szerveződésből indult honlap és mobil alkalmazás, a www.30km.hu szolgáltatására. A mobil alkalmazás segítségével bárki megnézheti, hogy közvetlen környezetében milyen zöldséget, gyümölcsöt termelnek, vagy épp milyen kézműves termékeket állítanak elő. Majd akár egy gombnyomással felveheti a gazdával a kapcsolatot, hogy hogyan tudná beszerezni azokat. A fejlesztés eredményeként több helyi termelőknél megnövekedett az érdeklődő vásárlók száma.

Részletek



Iskolai kórussal énekelt Tankcsapdát a Budapest Voices

A Szent Gellért téri metrós koncertje után egy újabb különleges helyszínen, a Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban koncertezett a Budapest Voices. Az énekegyüttes az Adjon az ég című átdolgozását az iskola kórusával együtt adta elő, így közel százan énekelték a Tankcsapda dalát. A Budapest Voices a fővárosban legközelebb 2015. január 2-án a MOM Kulturális Központban lép fel.

Részletek



Balkan Fanatik: kiállítás és koncert Pekingben

Kínában koncertezik jövő január végén a Balkán Fanatik. Az együttes a Pekingi Magyar Kulturális Intézet meghívására repül a fővárosba, ahol a napokban Yorgos Tzortzoglou énekes/zeneszerzőnek nyílt különleges kiállítása. A Balkán Fanatik decemberben két koncertet is ad Budapesten, mindkét fellépésen ízelítőt kap a közönség a nemrég megjelent On The Road című lemezükből.

Részletek



Még egy koncertet ad a Borago

Tíz esztendővel ezelőtt alakult a Borago zenekar, s bár évek óta nem aktív, a kerek évforduló alkalmából egy koncert erejéig összeállnak. A népzenét játszó különleges trió november 28-án lép fel a Fonó Budai Zeneházban.

Részletek



Újévi Nagykoncertet ad a Budapest Voices

Nagykoncerttel indítja az évet a Budapest Voices. Az énekegyüttes 2015. január 2-án a MOM Kulturális Központban lép fel, ahol az Alternatívák című lemezük dalai mellett jó néhány, albumon nem szereplő átdolgozást is előad ünnepi hangulatban.

Részletek



Már 10 ezer diák töltötte ki a Nagy Diák IQ-tesztet

Egy hónap alatt több mint tízezer középiskolás és egyetemista tette próbára az intelligenciáját az Diákhitel Központ által meghirdetett Nagy Diák IQ-teszt első fordulójában. Az eddigi kitöltések alapján elmondható, hogy a nagyszabású, országos verseny résztvevőinek több mint egyötöde 125 feletti IQ-val rendelkezik. A háromfordulós verseny első lépcsője, a Mensa HungarIQa által fejlesztett adaptív, online kitölthető IQ-teszt november 9-ig érhető el a www.nagydiakiqteszt.hu felületen.

Részletek



Magashegyi Underground nagykoncert lesz az Akvárium Klubban

Az év legnagyobb Magashegyi Underground koncertjére számíthat az, aki november 28-án ellátogat az Akvárium Klubba. Bíborkáék több dalt is újraértelmezett formában adnak elő, sőt, elhangzik egy új szám is a készülő lemezükről.

Részletek



Önálló zenei estet tart Cséry Zoltán

Minimal címmel önálló zenei estet tart Magyarország egyik legkreatívabb zongoristája, Cséry Zoltán. Dalait Pákai Petra énekli, vendégként pedig néhány dal erejéig Hrutka Róbert és Gerendás Dani is színpadra lép. A különleges hangulatúnak ígérkező koncert november 17-én lesz a Budapest Jazz Clubban. 

Részletek



Nagyszabású őszi turnéra indul a Brains

Kimagaslóan sikeres nyarat zárt a Brains. Magyarország elsőszámú drum &bass zenekara szinte kivétel nélkül nagyszínpados fellépője volt a fesztiváloknak. Október 10-ével megkezdik a klubszezont, és egy nagyszabású turnéval 9 megyeszékhelyet és Budapestet veszik célba.

Részletek



Lemezbemutatót tart a Budapest Voices az Akvárium Klubban

Fennállása eddig legnagyobb és leglátványosabb koncertjét adja a Budapest Voices október 22-én az Akvárium Klubban. Az énekegyüttes nemrég megjelent Alternatívák című lemezét mutatja be, ráadásul egy olyan új átdolgozás is elhangzik majd, amit először itt hallhat a közönség.

Részletek



Új útra lépett a Balkan Fanatik

A megszokott sorlemezek után egy eddig ismeretlen útra lépett a Balkan Fanatik. A most megjelent On The Road című lemezük ugyanis híján van az eddig képviselt popularitásnak. Lepéék ezúttal a magyar népzenét török-arab motívumokkal gyúrták egybe, majd mindezt elektronikus köntösbe bújtatták. Az album nem is teljesen Balkan Fanatik-lemez, hanem a csapat két zenei agyának, Lepének és Yorgosnak egy „Oriental” side projektje. 

Részletek



Ingyenesen letölthető a Mantra Porno új kislemeze

Újabb három számos EP-vel jelentkezik a Mantra Porno: a Starlite című anyag két angol és egy magyar nyelvű dalt tartalmaz.  Zenéjük ezúttal letisztultabb, táncolhatóbb irányba mozdult el, és ezt október 30-án meg is mutatják a Könyvtár Klubban.

Részletek



Két Czutor énekel a Belmondo koncertjén

Megkezdi az őszi klubszezont a Belmondo. A zenekar első bulija Nyíregyházán lesz pénteken, a második pedig szombaton Budapesten a Gozsdu Manó Klubban. Az est több érdekességet is tartogat a rajongók számára: színpadra lép néhány dal erejéig Czutor Zoltán fia és az együttes korábbi billentyűse, Pulius Tamás is.

Részletek



Videóklippel jelentkezik a Special Providence

Northern Lights című, vadonatúj dalához forgatott videóklipet a SuperSize Recording stúdióban a Special Providence. A szám rajta lesz a progresszív jazzmetal négyes december 1-én megjelenő lemezén. Az albumból szeptember 26-án, pénteken ízelítőt is adnak az A38 hajós koncertjükön.

Részletek



Újra keresik az ország legintelligensebb diákjait

Ismét megrendezi tavalyi, rendkívül sikeres Nagy Diák IQ-teszt elnevezésű versenyét az MFB csoporthoz tartozó Diákhitel Központ. A háromfordulós megmérettetésen a Mensa HungarIQa fejlesztésében készült IQ-teszt kitöltésével mérhetik fel saját intelligenciaszintjüket a középiskolások és egyetemisták. A vetélkedő „arca” Trokán Nóra színésznő. A Társaság partnere és a pályázat technikai lebonyolítója a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete.

Részletek



Reggeli koncertet adott a metróban a Budapest Voices

Nagy meglepetés érte a 4-es metró utasait a Szent Gellért téri metrómegállóban, ugyanis a korai órákban itt adott koncertet a Budapest Voices.  Az utazók szép számmal álltak meg a reggeli rohanás közben, hogy belefüleljenek a kórus produkciójába. Az esemény apropóját az szolgáltatta, hogy ma jelent meg a Budapest Voices Alternatívák című lemeze.

Részletek



Kobuciban zárja a nyarat a Magashegyi Underground

Sűrű nyarat tudhat maga mögött a Magashegyi Underground. A zenekar minden fontos nyári fesztiválon fellépett az idén, s már csak annyi maradt hátra, hogy a következő nagylemez munkálatai előtt elbúcsúzzanak a nyártól. Ezt szeptember 19-én, pénteken meg is teszik Budapesten, a Kobuci Kertben, ahol sokak kérésének eleget téve elhangzik egy Halott Pénz-dal is.

 

Részletek



Lemezmutogató koncertet tart Special Providence

Ismét az A38 hajón lép fel a Special Providence. Az instrumentális progresszív jazzmetal négyes decemberben megjelenő „Essence of Change” című új albumából ad ízelítőt a lemezmutogató koncertnek elnevezett eseményen szeptember 26-án. Aki még nem hallotta az új felállású zenekart, most megteheti: a billentyűs hangszereknél Kaltenecker Zsolt.

Részletek



Saját magazinnal jelenik meg a Budapest Voices lemeze

Speciális formában, a Budapest Voices Magazin mellékleteként jelenik meg a kórus Alternatívák című nagylemeze szeptember 16-án. A vadonatúj újság az énekegyüttesről, annak tagjairól, illetve a csapat által átdolgozott dalok eredeti előadóiról szól. A lemez bemutatója október 22-én lesz Budapesten, az Akvárium Klub nagytermében.

Részletek



Demjén Ferenc nagykoncerttel ünnepel a Savoya Park

Tizedik születésnapját ünnepli a budapesti Savoya Park augusztus 30-án, szombaton. A jeles nap alkalmából rengeteg programmal készülnek. A benti kisszínpadon fellép többek közt a Strokes együttes és Bari Lacika, a kinti nagyszínpadon koncertet ad Demjén Ferenc, a Budapest Voices és a Honeybeast. Minden program ingyenes.

Részletek



Nagykoncertre készül a Magashegyi Underground

A Magashegyi Underground legnagyobb nyári koncertje egy modern audiovizuális élményt nyújt az arra ellátogatóknak augusztus 7-én a Budapest Parkban.

Részletek



Kállay-Saunders Andrással koncertezik a Brains

Kállay-Saunders András és a Hősök is vendégszerepel a Brains július 23-i koncertjén a Budapest Parkban.  Az amerikai-magyar énekessel az idei Eurovíziós Dalfesztiválról ismert Running című dalt adják elő, míg a Veszprém megyei hip-hop formációval közös szerzeményüket, az Éjszakát viszik színpadra.

Részletek



Ocho Macho-dallal áll színpadra a Budapest Voices

Egy vadonatúj átdolgozás bemutatója is lesz a Budapest Voices augusztus elsejei koncertje a Dürer Kertben. Az énekegyüttes az Ocho Macho - Kowalsky vendégszereplésével készített - Képzeld el másképp című dalát adja elő a saját felfogásában sok más átirattal egyetemben.

Részletek



Zsíros lesz a Track Maszkuráék koncertjén

A Maszkura és a Tücsökraj nyári fesztivál hangulatot idéző budapesti szabadtéri koncertjének mottója: Zsír a Track. A zenekar ugyanis korábbi slágere után szabadon zsíroskenyérrel várja a rajongóit július 23-i koncertjén a Barba Negra Trackben.

Részletek



Énekelj KRSával a PASO koncertjén!

Különleges játékot hirdet a Pannonia Allstars Ska Orchestra: aki a legjobban elénekli az egyik PASO-slágert egy karaokes megmérettestésen, felléphet a csapattal július 19-én a Barba Negra Trackben.  A SKARAOKE elnevezésű játék a július 15-én lesz a belvárosban az énekes, KRSa vezényletével.

Részletek



Kowalsky-átdolgozásra TukTukozik a Budapest Voices

A Kowalsky meg a Vega Ennyi csak című dalát is átdolgozta, mi több, klipet is forgatott hozzá a Budapest Voices. A 13 tagú kórus Budapest utcáit járta be keresztbe-kasul egy TukTukkal, a felvételekből pedig egy vidám videó készült. A csapat két telt házas budapesti koncertje után újra a fővárosban koncertezik, mégpedig augusztus 1-én a Dürer Kertben.

Részletek



Az ország legjobb zenészei tanítanak a Gitármánia Táborban

A Gitármánia Tábor Magyarország egyik legnagyobb könnyűzenei szakmai találkozója és zenei továbbképző tábora is egyben, ahol a zenélés minden területébe belekóstolhatnak a résztvevők. A táborozó gyerekek és fiatalok a különféle hangszeres-, ének- és hangtechnikai képzésektől kezdve a dalszerzést, szövegírást is kipróbálhatják július 21 és 27 között Szolnok-Tiszaligetben.

Részletek